Könyvuniverzum


Őszi-téli olvasmánylistám

2019. december 04. - Könyvuniverzum

Habár az olvasás nem évszak függő, talán azért a hűvősebb, hidegebb időben mégis többet húzódunk be olvasni. Én is készülök a hosszú téli napokra, így ismét összegyűlt pár újdonság a könyvespolcomon, amit ebben a szezonban tervezek majd elolvasni.

Tovább

Új szerzemények a nyárra

Már javában benne járunk a nyárban, és rengeteg könyvem összegyűlt, amit szeretnék elolvasni. Jó pár tervezett kiadványt el is olvastam már, de bőven maradt még olvasnivalóm. Vannak ezek között a Könyvhéten, illetve a Könyvfesztiválon beszerzett olvasmányok, illetve azóta is érkeztek hozzám könyvek.

Tovább

Könyvfesztiválos újdonságok, amiket nagyon várok

Nagyon régen nem voltam már kint a Könyvfesztiválon, legutoljára nagyjából 6 éve. Úgyhogy most emiatt is izgatottan várom, meg amiatt is, hogy mostanában sokkal több időt szentelek az olvasásnak, mint az elmúlt években, ezért összegyűjtöttem egy listát azon új…

Tovább

Mit fogok olvasni tavasszal?

Mindig izgalmas amikor új könyvek érkeznek a könyvespolcomra. Most ráadásul sikerült is egy kicsit túlvásárolnom magam, legalább is az utóbbi időszakhoz képest, így egyelőre fogalmam sincs mikor fogom elolvasni mindezt. (Félre értés ne essék ez azért eléggé pozitív dolog :)

Tovább
süti beállítások módosítása