A könyvet nagyjából egyetlen éjszaka daráltam le, de még sokáig ott kavargott bennem. Most is nehéz megtalálni a szavakat, amivel jellemezhetném, és talán ez jellemzi a legjobban a regényt is.

A főszereplő családban mindenki cipel magával valami terhet, ami leginkább az apa emlékéhez kapcsolódik. Azé az apáé, aki már a halála előtt sem volt része a családnak, hiszen elváltak az anyával, mégis épp elég nyomott hagyott mindenkiben. Holott nem is ő volt a család igazi motorja, hanem a rendkívül erős anya, aki szintén „lenyomatot hagy” a családján.

A történetet egy kiskamasz lány szemszögéből ismerhetjük meg, aki nem beszél. Ez tehát az alapszituáció, hogy a család legkisebb tagja, Ellen nem beszél az apja halála óta. Ez az egyetlen eszköze van és ő úgy dönt, hogy nem beszél. A csend ereje az övé, és használja is. Ugyanis az a meggyőződése, hogy az apja halála az ő hibája. Hiszen annyiszor kérte Istent, hogy az apja meghaljon.

„Apa halála győzelem volt számomra és Isten számára. Ez volt az első együttműködésünk.” *

Időnként majdnem „elszólja” magát, de aztán mindig időben észbe kap.

Csendesen figyeli a történéseket maga körül, és csak az általa látott és megélt dolgokból ismerjük meg az erőszakos bátyját, akinek a szobaajtaja be van szögelve és senki nem mehet be hozzá, és az anyját, aki színésznő. Az apát pedig Ellen emlékei jelenítik meg, ahogy visszaemlékszik a gyerekkori eseményekre, pl. amikor az egész család horgászni ment. Ám az emlékek között vannak rosszak is, míg a vége felé már kezd derengeni, hogy cseppet sem volt harmonikus a családi életük.

Mint ahogy most sincsen teljesen rendben minden. Mindegyik családtag fura a maga nemében. Az anya nagyon erős személyiségnek tűnik, aki a hátán viszi az egész családot, de valahogy úgy érezhetjük, hogy ez csak a látszat, és ő is csak a felszín alatt ellavírozgat az életben. Próbálja ugyan összetartani a családját, de olyan érzést kelt az emberben, hogy talán nem tesz meg mindent az ügy érdekében.

Így Ellen maga dacol ezzel a kialakult helyzettel és próbál egy viszonylag normális életet élni. Vannak jobb pillanataik, de úgy tűnik van még hova fejlődniük a családjukban.

A könyv elég rövid, ám annál jobban hat az érzelmeinkre. Könnyedén átérezhetjük Ellen szorongását, és azonosulhatunk vele a lelki tusában amit vív.

Nem mondom, hogy egy könnyű olvasmány, még a rövidsége ellenére sem, mert egyrészről faljuk a sorokat, hiszen nagyon olvasmányos, de másrészt lelkileg nagyon átélős volt számomra a könyv.  A lezárásnál pedig egy kicsit többet vártam volna, hogy kapjunk valami megoldást.

Mindent összevetve tetszett a könyv, szeretem az olyan könyveket, amik a bejefezésük után is még sokáig itt maradnak velünk, És ez pont ilyen,

*(63. o.)

Linda Boström Knausgard: Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020; Fordította: Papolczy Péter

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm ha hírét viszed, további friss tartalmakért kövess az Instagramon  valamint a Facebookon is, ahol még sok mindent megtalálsz.