Családi viszonyok kuszasága, generációs ellentétek s egy szeretett közös családtag, aki újra összehozza az évek óta egymással nem beszélő Helent, Lilyt és Dorát.

Colm Toibin könyve nem könnyed kis hétvégi olvasmány. Komoly lelki tusák, évek óta húzódó sérelmek tarkítják ezt a nem mindennapi családi történetet.

Három nő egy családból, három generáció és egy közösen átélt régi tragédia, valamint egy másik előszele ami újra összehozza őket. Az egész regény egy lelkileg is nagyon nehezen megélhető, sokat tépelődő, és sok kérdést felvető történet rengeteg gondolkodnivalóval.

Írországban járunk, az 1990-es évek elején. Declan, Helen imádott öccse haldoklik, amit mindezidáig titkolt a családja elől is, a fiú ugyanis homoszexuális, és az erősen katolikus ország nem tolerálja ezt az életet. Most viszont mindannyian leutaznak a nagyanyjuk tengerparti házába, hogy Declan ott tölthessen még egy kis időt. Sokat emlékeznek vissza a régi időkre, és sokat mesélnek Larrynek és Paulnak, akik Declan barátai és szintén velük utaztak.

Kiskoromban, amikor feküdtem az ágyban, úgy hittem, hogy a Tuskar egy férfi, a blackwateri világítóhajó pedig egy nő, és mindketten jeleket küldenek egymásnak meg más világítótornyoknak, mintha nászidőszak lenne.

A történet folyamán leginkább Helen szemszögéből látjuk az eseményeket, de nagyon érdekesek például az anyja visszemlékezései is bizonyos történésekre. Helen azonban mintha nem akarná ezeket elfogadni. Ennyi év után is csak a saját sérelmeivel van elfoglalva és eleinte nem akar esélyt sem adni a másik két nőnek. Végig feszült a légkör, olvasás közben is átérzi az ember a sorok között azt a dühöt, ami Helen magában hordoz, és próbáljuk mi is megérteni, hogy mi dolgozhat benne. Nekem bevallom nem sikerült teljesen, bár átéreztem a fájdalmát, amit gyerekkora óta hordoz magával. Ám ahogy haladunk előre a napokban és a cselekményben a sok feszültség ellenére is egyre oldódik a hangulat, és talán Helen érzései is. A történet végére úgy tűnik elfogadóbb lesz és reményt láthatunk arra, hogy a jövőben tartja majd a kapcsolatot az anyjával.

Számomra a nyomasztó, fájdalmas történet ellenére is olvasmányos és helyenként igen humoros volt a könyv, és örülök, hogy elolvastam. Úgy gondolom, hogy az érzések miatt, amiket kiváltott bennem, még sokáig emlékezi fogok rá.

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm ha hírét viszed, további friss tartalmakért kövess az Instagramon  valamint a Facebookon is, ahol még sok mindent megtalálsz.