Miért  hagyja hátra hirtelen Párizst és utazik egy könyvárus Franciaország legszebb tájain át egy könyvárusító uszályon Provance-ba alkalmi útitársaival? Mi késztet valakit arra, hogy 20 évig ne nyisson ki egy levelet, melyből talán választ kaphat a kérdéseire?

Nina George regénye sokkal több, mint amilyennek elsőre tűnik. A fülszöveg alapján egy könnyed dél-franciaországi utazásra számítottam könyvekkel fűszerezve. Ahogy azonban haladtam előre a könyvben hamar megvilágosodott, hogy sokkal mélyebb és nagyobb utazás lesz ez.

A történet főhőse Jean Perdu Párizsban a Szajnán álló könyves hajójáról árul könyveket. Azt hiszem minden könyvimádó szeretne magának egy olyan könyves uszályt, mint amilyen az Irodalmi Patika. Ez ugyanis nem csupán egy úszó könyvesbolt. Már a neve is sokat sejtet, s a történet folyamán ki is derül, hogy miért viseli ezt a nagyon találó nevet. Monsieur Perdu könyves uszályán nem lehet ám csak úgy bármelyik könyvet tetszés szerint megvásárolni, ha nem illik hozzánk a vásárlás pillanatában, akkor nem vehetjük meg. Perdu úr észrevétlenül ráhangolódik vevője lelkivilágára és pontosan a neki megfelelő könyvet adja el, mintegy orvosságként. Kétségkívül mindig igaza van.

Amikor Monsieur Perdu könyveket látott, nem pusztán történeteket, bolti nettó árakat és lélekgyógyászati alapellátást látott. Szárnyas szabadságot látott papírból.

A saját életével ugyanakkor igencsak bajban van, egyszerű, minden fényűzéstől mentes életet él, nincs családja, egyedüli vigaszt macskái és a könyvek nyújtanak neki. Szépen lassan bontakozik csak ki, hogy mély bánat emészti és ezért teljesen bezárkózott, nem tud és nem is akar nyitni az emberek felé. Élete éppen ezért rendkívül egyhangú, mivel több mint 20 éve emészti magát, mióta elhagyta a szerelme. Mindennapja egyforma, mígnem egy nap történik valami, ami aztán alaposan felkavarja az állóvizet Perdu körül.

Egy reggel Perdu úr egy hirtelen ötlettől vezérelve beindítja a Szajna partján álló uszályát (az Irodalmi Patikát) és a könyv egyik legjobb jelenete kerekedik ki ebből. Egészen eddig is éreztem, hogy egy igazán jó karakter Jean Perdu, de ennél a résznél már teljesen biztos is voltam benne.

Elindul, hogy lezárja a múltját, a Provence-ig tartó út azonban sokkal mélyebb érzéseket ás elő benne, mint amiknek a létezéséről egyáltalán fogalma volt. Gyász, szerelmi bánat, titkok, újrakezdés, útkeresés és a barátság ereje tele ízekkel, illatokkal amik szinte átütnek a lapokon. A szerző játszik az érzékeinkkel, lebont minden falat, úgy hámozza meg az emberi lelket akár egy hagymát. Egyenként hántja le a rétegeket Perdu lelkéről, amíg meg nem érkezik Avignon környékére, ahol egyelőre még képtelen szembenézni a múltjával, így  folytatnia kell az útját a tengerig, immáron egyedül, hogy további hónapok alatt megbirkózzon a gyásszal.

Amikor viszont új emberként, megbékélve visszatér,  immáron képes szembenézni a múlttal, s újrakezdeni az életét, igaz barátokra lel és a szerelem is rátalál.

A könyv amellett, hogy egy igen komoly érzelmi utazás, igazán szórakoztató is. Tele van fordulattal, érdekes karakterekkel. Remek történet.

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm ha hírét viszed, további friss tartalmakért kövess az Instagramon  valamint a Facebookon is, ahol még sok mindent megtalálsz.